A Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2011. évi Programja

Üdvözöljük a honlapon!


A IV. Magyar Műszaki Értelmiség Napja budapesti programját 2010. május 13.-án és 14.-én rendezzük meg.
  • Első napon ünnepi tudományos ülés lesz a Magyar Tudományos Akadémián
    Meghívó a Magyar Tudományos Akadémiára
  • A második napi helyszín eredetileg a Parlament Felsőházi Terme lett volna. Tekintettel az új Országgyűlés megalakulására, a 2010. május 14-i esemény helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem aulája és díszterme lesz.
    Meghívó a május 14-i eseményre

Információ az előadók számára


Az ünneplésen túl, a programnak három kiemelt célja van:


1) A Magyarországon folyó olyan élvonalbeli kutatások és fejlesztések bemutatása, amelyek immár jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerben folynak.
2) Célja, hogy azokat a hazai eredményeket és új gondolatokat ismertesse, amelyek az innovációt és a fenntartható fejlődést szolgálják.
3) Nagyon fontos feladat az ifjúság mozgósítása a valóban izgalmas és szép kihívások nyújtotta új feladatok megismerésére és az ezekbe történő bekapcsolódásuk érdekében.

  • Hisszük és reméljük, hogy a 2010. éven, Budapesten és az ország számos helyén megrendezésre kerülő ünnepi programok hasznos élményt nyújtanak a résztvevőknek: széles körben adnak át érdekes információkat, új szemléletet és ébresztenének új gondolatokat.
  • Hisszük, hogy a IV. Magyar Műszaki Értelmiség Napja Program - összhangban az MMA alapítási céljaival - hasznos gondolatokkal fogja szolgálni a Magyar Köztársaságot is minden olyan szakterületen, amely a technika és a technológiák fejlődésével - a nemzeti jólét ezen alapvető eszközeivel – összefügg!
  • Reméljük, hogy e körben mindnyájunk számára igen fontos és hasznos információszerző tevékenységet fog végezni, jelentős kérdésekben fog véleményt nyilvánítani és tanácsokat fog adni az új Kormánynak, Kormányzati és önkormányzati szervezeteknek és a Kkv-nak! A területen igen nagy jelentősége van a hazai innovatív szakembergárda mozgósításának! A fejlesztés széleskörű hatást gyakorol az új módszerek, anyagok és technológiák elterjedésében.

Kiemeljük, hogy a műszaki tudományok területén az ünnepi programunk szorosan kapcsolódik a Kreativitás és Innováció Európai Éve célkitűzéseihez és a kiemelt témáihoz is.


IV. Magyar Műszaki Értelmiség Napja Program általános hatása, hogy szervezeti keretet nyújt a műszaki tudományok képviselőinek a szakmai véleménynyilvánításra és közös állásfoglalások, javaslatok megfogalmazására:

  • Felhasználva a résztvevők által képviselt szakterületek multidiszciplinaritását, a jelentős hazai- és nemzetközi elismertségét és az ebből származó tapasztalatokat, közös véleményformálásuk az országot és a nemzet szolgálja minden olyan szakterületen, amely összefügg a technika és a technológiák fejlődésével.

  • Az itt megjelenő és a mérnöki szakterületen működő, kiemelkedő alkotókészségű személyek, és munkacsoportjaik hatást gyakorolnak a fiatal szakemberekre, a kiváló, doktorandusz hallgatók nemzetközi életbe történő bekapcsolódásának elősegítése, támogatása terén.

  • Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésre ad lehetőséget a Magyar Tudományos Akadémiával, a MTESZ-szel és más hazai tudományos és mérnöki szervezetekkel, valamint a felsőoktatási és kutatási intézményekkel.

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja mozgósítja a magyar műszaki felsőoktatás jeles intézményeit, a Magyar Mérnökakadémiát, a MTESzt és tagszervezeteit, a Magyar Mérnök Kamarát és a Magyar Innovációs Szövetséget. Országszerte konferenciák, ünnepi ülések, tudományos megbeszélések rendezésével ünnepünk. Az ünnepünket olyan rangos intézmények támogatják, mint a Magyar Parlament és a Magyar Tudományos Akadémia.


Szeretnénk a fiatalokat, középiskolásokat és egyetemi hallgatóinkat – a magyar műszaki értelmiség utánpótlását – mozgósítani és bevonni az ünneplésbe. A műszaki problémák K+F+I szép és izgalmas területén az ő megnyerésük a jövőnk záloga!



A budapesti programunkon mintegy 400-450 résztvevővel számolunk.


Néhány rövid információ a korábbi programokról:

  • 2007. máj. 5. I. Magyar Műszaki Értelmiség Napja. Ez alkalmából a Parlament Kongresszusi termében tartottak ünnepi ülést.
  • A 2008-ban a II. Magyar Műszaki Értelmiség Napját szervező társadalmi szervezetek, támogató vállalatok felhívást tettek közzé és rámutattak arra, hogy a műszaki-természettudományos területeken a szakember utánpótlás sem a felső, sem a középfokú szinten nem biztosított, ami az ország gazdasági fejlődését súlyosan hátráltatja.
  • 2009. máj. 14.-15. A III. Magyar Műszaki Értelmiség Napja. Tudományos és műszaki konferencia; MTA Díszterem. Témái: 1. Magyarország energia és energetikai helyzete. 2. Megújuló energiák és alternatív energiaforrások. Máj. 15. Országház Felsőházi terme: Ünnepi beszéd Sólyom László köztársasági elnök. Köszöntők: Pálinkás József, az MTA elnöke, Rudas Imre, a Rektori Konferencia elnöke, Szabó Gábor, az Innovációs Szövetség elnöke, Gordos Géza, a MTESz elnöke, Ginsztler János, a Magyar Mérnökakadémia elnöke, Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band vezetője, a Magyar Műszaki Értelmiség Napja kezdeményezője.



Tisztul az ég az izlandi EYJAFJÖLL vulkán felett


Talán soha nem volt ennyire aktuális azoknak a megoldásoknak, módszereknek a keresése, amellyel a mérnökök és természettudósok hozzá tudnak járulni a fenntartható fejlődéshez.

2010. május 13-án és 14-én – mindkét nap 10.00 órai kezdettel – a Magyar Tudományos Akadémián, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Aulájában és Dísztermében kerül megrendezésre Sólyom László köztársasági elnök fővédnökségével

„A műszaki-természettudományos értelmiség szerepe a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében” témájú szakmai konferencia, a IV. Magyar Műszaki Értelmiségi Napok keretében.

A konferencia – amelyet többek között a MOL, a Paksi Atomerőmű Zrt., az MVM Zrt, az E.ON és a Králik Ösztöndíj Alapítvány egyaránt támogat – olyan témákkal foglalkozik, amelyek a gazdaság nagy részét lefedik. Kiváló – nemzetközileg ismert és elismert szakemberek, köztük – várhatóan – a Mérnök Világszövetség spanyol elnöknője osztja meg ismereteit és a témakörrel kapcsolatos véleményét a résztvevőkkel.

A vulkáni hamufelhő enyhülni látszik, de nem zárható ki, hogy később újra erősödik a hatása. A több, mint 30 előadás közül – ízelítőül – néhány téma, a teljesség igénye nélkül kiemelhető. Berta István professzor az elektromágneses környezetvédelemről, Biacs Péter Ákos professzor az élelmiszerbiztonságról tart előadást. Pálinkás József akadémikus – az MTA elnöke – a természettudományos és műszaki kultúra társadalmi szerepéről tart előadást, Kroó Norbert akadémikus - az MTA alelnöke – előadásának címe: Fenntartható fejlődéstudománymérnökség. Németh Tamás akadémikus, az MTA főtitkára a víz szerepét tárgyalja „Víz – múlt, jelen, jövő” címmel.

Az idei, IV. Műszaki Értelmiségi Napok Szervező Bizottságában – a sorozat kezdeményezője, Benkó Sándor villamosmérnökön kívül – az alábbi szervezetek képviseltetik magukat:

Az idei rendezvény főszervezője a Magyar Mérnökakadémia (MMA), a további résztvevő szervezetek: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ), Magyar Mérnöki Kamara (MMK), Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) és a Magyar Rektori Konferencia (MRK).

Az izlandi vulkánkitörés hatásaival most valamennyien szembesülhettünk. Nyilvánvalóvá vált, hogy a műszaki-természettudományos értelmiség – együttműködve az egészségügyi, gazdasági, oktatási szakemberekkel – mindent meg kell hogy tegyen annak érdekében, hogy tudásával és jövőbeli tevékenységével a fenntartható fejlődést szolgálja. Ehhez azonban – a természettudományos tárgyak tervezett összevonása helyett – amint azt a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Mérnökakadémia korábban egyértelműen kinyilvánította, ezen tárgyak, köztük a technológiai tárgyak megerősítésére van szükség. Ekkor lesz ugyanis remény arra, hogy tiszta legyen felettünk az égbolt.


Ginsztler János
akadémikus
a Magyar Mérnökakadémia elnöke


Főtámogató:

mol

Kiemelt támogatók:

audi

mvm

paks

E-on

Támogatók:

Bosch

Mernokbazis.hu

NKTH

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány

ÉMI Nonprofit Kft.

Közgép Zrt.

Králik Ösztöndíj Alapítvány

Magyar-Koreai Műszaki Együttműködési Központ Alapítvány

Magyar Szabadalmi Hivatal

MAVIR Zrt.

MTA SZTAKI

Óbudai Egyetem

Óbudai Egyetem

OVIT Zrt.

Pro Progressio Alapítvány

TIGÁZ

TÜV-Rheinland InterCert Kft.